Profil

2009. december 31., csütörtök

BÚÉK

A kép sajnos nem akar úgy állni, ahogy én szeretném, ezért egy felfelé mászó kis csigával kívánok boldog új évet minden bloglátogatómnak :)


Drótok. Még sosem próbáltam a drótozást, de most eljött az ideje ennek is :), ezt a pár fülbevalót csináltam, úgy gondoltam, érdekesebb, ha nem egyformák.



... és a zsepitartókból is készült még.

2009. december 18., péntek

Zsepitartó





Kicsi lánykám meglátta a decemberi Praktikában a zsepitartókat, és azt mondta, neki is kell. Meg is csináltam, igaz, nem a hóembert meg rénszarvast, mert nem volt megfelelő anyagom hozzá (megjegyzem, ez sem filcből van), de azért nagy sikert aratott, akkorát, hogy mire hazaértem a fodrásztól, úgy elrakta, hogy nem tudtam megmutatni a nenának :). Ilyen lett:





Na, és persze leesett az első hó (igaz, már pár napja, de csak most sikerült lefotózni lurkókat).


Mi így szánkózunk :)

Ma este elvittem a gyerekeket szánkózni, vagyis csak két házig jutottunk, mert amikor hátranéztem, látom Anna elaludt, Énok is nagyon laposakat pislog, gyorsan visszafordultunk, mert féltem, hogy elveszítem a csajszit, még jó, hogy nem esett le. Szerencsére jött a szomszédasszony, és segített hazahúzni az alvókat, mire hazaértünk Anna félig lógott a szánkóról. Messziről nagyon viccesnek tűnt az egész helyzet.

2009. december 7., hétfő

1 kis szabadidő





Volt egy kis szabadságom a hétvégén, szerencsére akadtak bébiszitterek, igy végre kicsit kikapcsolódhattam. Elővettem a jól lezárt dobozokat, szétterítettem a gyöngyöket a konyhaasztalon, és munkához láttam. És láss csodát, megszületett ez a karkötö.



Elég egyszerű darab, a gyerekek miatt döntöttem a szövés mellett, nem tudtam, hányszor kell majd letennem, de egész jól ment, attól függetlenül, hogy egyszer még a cérna is elszakadt  :)

Más...
Ezt úgy gondoltam, meg kell mutatnom, Énok ebédel :)



Hát nem zabálnivaló?

2009. december 3., csütörtök

Kis művész

Éppen főztem, amikor Anna kiszaladt a konyhába, és elkezdett kiabálni: "Anya, Énok zöld az ágy alatt!"
Először nem értettem mi a baj, csak mikor berohantan, és megláttam Énokot a békafilccel az ágy alatt vigyorogni, jöttem rá, mi a helyzet. Megkóstolta. Hát nem édes? :)


... a kis művész.

2009. december 2., szerda

Egy kis advent

Minden évben szoktam koszorút készíteni, így az idén sem maradhatott el, igaz, nem volt túl sok díszítő anyagom, mert az utóbbi időben sem hobbi, sem bármilyen hasonló bolt táján nem jártam, így az került rá, amit itthon találtam...

(igazából élőben sokkal szebb mint a fotókon)



... ez a kedvencem. :)
egy kis karácsonyi díszecske, mécsessel, egyszerű, és szinte nem kell hozzá semmi. A hozzávalókat már évek óta őrizgetem, séták alkalmával gyűjtöttem, és most találták meg végre a helyüket.

Összes oldalmegjelenítés